Az Élet a komfortzónán kívül kezdődik.

Lépj ki a komfortzónádból.

Hányszor halljuk ezeket a mondatokat, mégsem mindig tudjuk pontosan, hogyan is kéne ezt csinálni. Vagy mekkorát kell lépni ahhoz, hogy kívül legyek ezen a fránya komfortzónán?

Én pl. tegnap este világosodtam meg a témában, és gondoltam, elmesélem, hátha nálad is lámpát gyújt..

. 

Bő félévvel ezelőtt kezdtem belebonyolódni a fluid art festés rejtelmeibe, ami már eleve kilépés volt a korábbi kereteim közül, mert soha azelőtt nem éreztem késztetést arra, hogy festegessek. Festék.... ecset.... vászon.... brrrrrr....  mintha idegen szavak lettek volna. 

Aztán egyszer csak olyan erővel tolakodott az orrom elé a fluid art, hogy nem volt más választásom, mint belemászni.. Elfogadtam, hogy új leckék érkeztek az életembe, és tudom, hogy ha ilyen erővel akar valami kapcsolódni velem, akkor felesleges minden ellenállás, csinálni kell.

Bele is vágtam, amúgy ildikósan: rákészülve, megtervezve, okosan.

Egy online tanfolyam után elkezdtem kicsi vásznakon, olcsó festőkartonokon, minimális festék készlettel kísérletezni. Gondoltam, addig nem költök rá többet, míg ki nem derül, hogy tényleg van-e dolgom vele... (De fogalmazhatnék úgyis, hogy a régi programom szerint nem jár nekem alapból, hogy bátran magamra költsek egy nagyobb összeget. Mutasd meg, hogy tudsz vele bánni, aztán majd vehetsz többet, nagyobbat...)

Teltek a hónapok, festegettem szorgosan, elvégeztem közben még egy képzést, de még mindig max.20-25 cm-s vásznakat használtam.

Egészen tegnap estig, amikor egy hirtelen lendülettel elővettem a "ha majd profibb leszek" időkre tartogatott 30x40-es vásznat, és minden további tipródás vagy hezitálás nélkül nyakon öntöttem :D  

WOW!

Tudom, most kuncogsz, hisz nem olyan giga nagy lépés ez (és a vászon mérete sem közelít a kockázatos határhoz), de nekem nagy lépés volt. Amolyan igazi komfortzónából kilépés. Már régóta vágytam rá, hogy ilyen bátor legyek, de folyton túlgondoltam, és parkolópályára tettem. (Ki tudom-e jól kalkulálni az optimális festékmennyiséget? Tudok-e igazán ütős színeket összeválogatni? Tudom-e majd hatékonyan folyatni a festéket ekkora felületen? stb.)

És tessék! Végre megérett a pillanat.

Honnan tudom? Onnan, hogy könnyen jött a döntés, és bátran végigcsináltam. Nem sokat tököltem a színeken, plusz beiktattam még egy nehezítést: soha ezelőtt nem öntöttem dupla pohárból.... Ha már lúd, legyen kövér! :D

Bónusz: a végeredményt imádom <3 Büszke vagyok magamra! És azóta is kicsit föld felett járok, mert még mindig magas frekvencián tart a jól végzett munka öröme.

Kiléptem a komfortzónámból? Ki bizony!

Nagy lépés volt? Nem egetrengető, de nekem erős előrelépést hozott!

Megérte? De meg ám! Boldog vagyok, hogy egy osztállyal feljebb léphettem a festőtancon iskolámban.

Mi a mese tanulsága? Nem kell túlgondolni ezt a komfortzónás kérdést sem. És főleg nem kell mások giga lépéseihez hasonlítgatni. Csak eggyel többet, eggyel nagyobbat lépni, mint ahogy tegnap tettük. Ha épp csak átszökkenünk önmagunk tegnapi kis korlátain, már akkor is kívül vagyunk a kerítésen. 

Boldogság, elégedettség, egyre növekvő bátorság kíséri ezeket a kicsi lépéseket, ami gyorsan eljuttathat a nagy ugrásokig is.

Szóval igen: ki kell lépni! Ha be vagy sz@rva, akkor először csak kicsit, és minden nappal egyre jobban. A jutalom pedig egyre táguló világ, egyre lelkesebb hétköznapok, fokozatosan növekvő önbizalom és a "szeretek élni" érzése.

Hasonló "bölcselkedésekkel" várlak a Facebook oldalon is. 8000 ember nem tévedhet... ;)

Ártatlan, mint a ma született bárány - tartja a mondás.

De vajon tényleg igaz? Járjunk utána, milyen is egy ma született, de nem bárány, hanem ember.

2025.07.17. csütörtök.

A születés napján mindenkinek 0 pontról, az origóból indul a 3 bioritmus görbéje, majd 23, 28 és 33 napos periodikus hullámzásba kezdenek, és ezt az állandó ritmust tartják életünk végéig.

Minden kisember,aki ma látta meg a napvilágot, az alábbi energetikai térképpel indul útjára:

Vagyis minden ma született ember tök egyforma? - kérdezheted teljesen jogosan.

Izgalmas kérdés! Hiszen mindegyiküknek ugyanilyen lesz az energia készlete, vagyis teljesen egyformák az adottságaik, ami szerint egyformán fognak működni, hasonlóan reagálnak egyes szituációkra, ugyanolyan munkák illenek hozzájuk, hasonló típusú emberekkel tudnak harmóniában lenni.....

Vagy mégsem?

A helyzet az, hogy NEM! A fentiek csak ideális esetben igazak, amikor mindannyian a saját, vállalt, önazonos útjukat járják.

Mivel azonban mindenkit nagyon erősen befolyásolnak a körülmények: családi normák, a szűk és tágabb környezete elvárásai, példái, de akár a születési helyének kultúrális és történelmi hagyományai is, mindenki komoly bolyongásba kezd a földi útján.

Először elkezd igazodni a szülők, a szűk család elvárásaihoz, útmutatásaihoz, aztán megpróbál beilleszkedni az óvoda, iskola rendszerébe, keresi a helyét a gyerek majd a felnőtt közösségekben, majd ahogy egyre jobban öntudatra ébred, igyekszik a saját harmonikus kül- és belvilágát megtalálni.

Az útkeresés nagyon izgalmas és tanulságos része az életünknek, de a legtöbben egyszer csak rájövünk, hogy bár szépen besimultunk a külvilág normarendszerébe, szépen igazodtunk a társadalmi elvárásokhoz, közben elvesztettük az egyéniségünket, elengedtük az önmegvalósítás vágyát, és egyáltalán nem a saját belső igényeink szerint élünk.

Vagy éppen fordítva: utunk során ösztönösen érezzük, tudjuk, hogy mire mennyi energiánk van, a hozott karaktereink tulajdonságai szerint élünk, dolgozunk, kommunikálunk, totál önazonosak vagyunk, viszont sajnos sok esetben ezt nehezen vagy egyáltalán nem fogadja el a külvilág, és emiatt kilógunk a sorból.

Nyilván az az ideális, ha ez a kettő harmoniában tud lenni. Azaz felismerjük, tudjuk, hogy milyen adottságokkal születtünk, mekkora energiánk van egy-egy feladatra, mely életterületeink erősebbek, és melyek gyengébbek, és arra törekszünk, hogy megtaláljuk az ehhez jól illeszthető életutat.

Minél hamarabb megtaláljuk a számunkra harmonikus, igazán önazonos életet, annál hosszabb ideig élhetünk békében önmagunkkal és a világgal.

Ha hosszú ideig tart ez az útkeresés, ha sok-sok évig élünk úgy, hogy nem a születéskor hozott térkép szerint tesszük a dolgunkat, akkor folyamatosan kapjuk a figyelmeztetéseket betegségek, stressz, céltalanság, fáradtság, motiválatlanság, állandó testi-lelki rossz közérzet formájában. Ha valamelyik csakránkban jó sok energia van (mint pl. a fenti képen a napfonat csakra maximális, 99-es töltete), de azt nem használjuk ki, az úgyanúgy kibillent állapothoz vezet, mint az, ha valahol kevés az energia, de sokkal többet használunk folyamatosan.

Szóval bolyongunk, keressük önmagunkat, és az ideális életformát sokszor egy életen át, és közben gyakran letérünk a saját élettérképünk által mutatott, javasolt útról.

Így már érthető, hogy a  ma született báránykáink is mind mások lesznek, még ha ugyanazokkal az adottságokkal indultak is el az útjuk elején. 

A szerencsések   (vagy akik rátalálnak a kronobiológia útmutatásaira  ;) ), előbb-utóbb megtalálják igaz önvalójukat, és onnantól teljes harmóniában élhetik az életüket.

Azt hisszük, akkor vagyunk szabadok, ha bármit megtehetünk.
Ha elutazhatunk, ha válthatunk, ha megtehetjük, ha megvehetjük.…

De a valódi szabadság nem a millió megtehető dologban rejlik.Hanem  a mély, nyugodt, belső erőben, hogy  "nem kell".

Nem kell megfelelnem.
Nem kell erőn felül bizonyítanom.
Nem kell végigcsinálnom valamit, ami belül már régen fáj.

Amikor eljutok oda, hogy nem cselekszem kényszerből, csak szívből. Amikor megengedem magamnak, hogy ne akarjak mindent megtenni, amit a külvilág elvár, ott kezdődik a békés, életszépítő, IGAZI szabadság.

Ez nem lázadás. Nem forradalmi hőstett. Nem ellenállás.
Ez egy belső átkattintás. Egy felismerés. A Hit sóhaja.

És lehet, hogy kívülről nem változik semmi. A környezetem nem vesz észre semmit....
De belül végre csend lesz.
És ez a csend maga a szabadság.

Ha épp az Utad keresed… lehet, hogy ez az útjelző tábla most neked szól.
Állj meg egy pillanatra, és kérdezd meg magadtól:
Mit nem akarok többé – és mi történne, ha egyszerűen nem tenném meg?

(Írd meg bátran kommentben, hogy mit válaszoltál magadnak erre a kérdésre! )

A fluid art kb.ugyanúgy jött az életembe, mint 2018-ban a henna: derült égből villámcsapás.

Első kaméleon cellás képeim egyike (ez éppen bakelit lemezen)

Sosem éreztem igazán késztetést arra, hogy fessek. Mármint festékkel, vászonra, olyan festményszerű valamiket :D

A 7 évnyi hennafestés ugyan elvitt egy kicsit dekorációs irányba is: festettem vagyis díszítettem ruhákat, cipőket, mécseseket, bakelit lemezeket, de csakis a hennában begyakorolt módszerrel: tölcsérből. Ecsettel soha.

Nem is éreztem rá késztetést sem, hogy ecsetet ragadjak, és elkezdjek akár híressé is válható HennaShanti képeket piktorolni...

Aztán történt egy szürke, koratavaszi időszakban, hogy a neten elkezdtek sorra elém kerülni fluid art videók. Tekintsünk el attól, hogy a fész algoritmusa egyre többet dobál be abból, amit megnézel, ahogy kezdtem elmélyedni a külföldi alkotók videóiban, egyre inkább erősödött az érzés, hogy valami dolgom van ezzel az egésszel.

Ugyanaz az érthetetlen, mégis erős hívás volt, mint anno a hennafestésnél. Abban a sztoriban meséltem már, hogy feltétel nélkül hiszek az őrangyalaim útmutatásaiban. Tudom, hogy ha ők megmutatnak egy új irányt, akkor azzal tuti, hogy dolgom van, ezért ebben az esetben is hagytam magam elcsábítani.

Nem is csodálkoztam, amikor egyszer csak elém dobták egy magyar festőlány online oktatását: fluid art festészet az alapoktól az első képekig. 

Szerinted mennyit hezitáltam, hogy befizessek-e rá? Nyertél! Semennyit :D :D :D  És elkapott az áramlat, de rendesen. Azt hittem, csak egy kis színes kaland lesz, hogy megtörjem a monoton hétköznapokat, de tévedtem.

Hamar rájöttem, hogy egy nagyon hatékony Tanítót kaptam általa:

• feltétel nélküli elfogadást tanít (a leöntött festék szabadon terül, alakul. Csekély ráhatásom van a végeredményre. El kell fogadni, hogy olyan lesz, amilyen lesz)
• elengedést tanít (muszáj elengednem a belém nevelt kontroll mániát, mert itt nem az én kezemben van a gyeplő. Hiába tervezem meg a folyamatot, végül teljesen másképp lesz, mint ahogy kigondoltam)
• gyakoroltatja velem az egészséges pazarlást (mindig nagyon takarékos, spórolós voltam, nem is csodálkoztam rajta, hogy az első képeknél megőrültem a lecsorgó festék hiábavalósága miatt. Elkezdtem mini képeket, poháralátéteket festeni, hogy felhasználjam a kukába készülő festék egy részét, amivel viszont jól megszívattam magam, mert mindent elleptek a száradó miniatűrök)
• türelmet tanít (az elkészült képnek van egy hosszú utóélete, mielőtt falra kerülhet: min. egy hét száradás, aztán az olaj letörlése majd újabb száradás, végül lakkozás, és ismét száradás. Ezt nem lehet siettetni)
• erősíti a minden és mindenki úgy jó, ahogy van leckét. (egy kép sem lesz olyan, mint amit én egóból kitalálok, a végeredmény mégis tökéletes a maga módján)

Látod már, hogy ez sem "csak" hobbinak jött az életembe? Egy újabb útmutató tábla érkezett, és a személyiségfejlődés újabb osztályába léptem általa.

Mi ez, ha nem Áldás? 

Talán hihetetlenül hangzik, de pár hónap alatt nagyon sokat változtam, lazultam, színesedtem a fluid art által.

Igazából nem tudom még, hogy hosszú távon milyen módon marad része az életemnek, de nemrég rájöttem, hogy klasszul beintegrálható a kronobiológia tanácsadásba, pl. úgy, hogy a kronó segítségével (születési dátumból) ki tudom számolni, hogy kinek melyik csakrája a leggyengébb, amit aztán többféle módszerrel lehet harmonizálni, támogatni. Akár egy speckó fluid art képpel is ;)

Izgalmas, ugye? Főleg, ha belegondolsz, hogy nem én kerestem magamnak egy újabb lehetőséget vagy módszert, csak hagytam magam terelgetni az Univerzum által.

Ilyen egyszerű!

U.i: amúgy meg nézd meg itt, milyen szemkápráztató csodák is tudnak születni

Azt hiszem, ma már határozottan kijelenthetem, hogy én a legtöbb dolgot nem a szokásos módon, a kitaposott utakon jártam végig....

Az én hennás életem sem úgy indult, mint a legtöbb sztoriban: fiatal lány, aki szeret és tud rajzolni, valahol látja a hennafestést, megtetszik, kipróbálja. Festeget önmagára, a barátnőire, aztán egyszer csak lelkes hennafestő lesz.

Na ez mind nem én voltam :D :D :D

Soha nem volt különösebb indíttatásom a rajzoláshoz, festéshez, a kreatív alkotáshoz. A szellemi alkotás mindig jól ment, azt szerettem, otthon éreztem magam benne, de a kétkezi teremtés nekem kimaradt. Hideglelést kaptam pl. amikor a gyerekek ovis, kisiskolás életében farsangi jelmezeket kellett gyártani otthon. Megcsináltam persze (mindent a gyerekért....), de bosszantott, mert időrablásként éltem meg.

Szóval a "Mi leszek, ha nagy leszek?" terveim között sosem szerepelt a festés, rajzolás, gyöngyfűzés és hasonlók.

Aztán történt egy szép májusi napon (2018-ban), hogy a hullámvasút alján keseregve, talajvesztettem önmagamat keresve megkértem Mihály arkangyalt, mutasson valamilyen útjelző táblát, hogy merre menjek tovább.

Szerencsére akkor már egészen jó kapcsolatban voltam az őrangyalaimmal, és tudtam, elfogadtam, hogy mindig, kétség nélkül hihetek az útmutatásaiknak. Erre a HIT-re ebben a sztoriban nagy szükségem is volt, mert az akkor kapott útmutató meglehetősen bizarr volt. A belém nevelt jókislány szerep szerint simán hátat kellett volna fordítanom, és azt mondani: Na nem! Szórakozz valaki mással! 

De szerencsére nem ezt tettem....

Neonnal kivilágítva villogott a tábla: HENNA. És hogy szemernyi kétségem se maradjon, hogy nem bolondítani akar, onnantól szinte naponta dobálta elém a megerősítő jeleket. (Egy henna szimbólum a neten, egy cikk a henna erejéről, egy hennatanfolyam, weboldalak sokasága, egy hennafestő az akkori lakhelyemen stb.)

Jó tanítvány ilyenkor azt mondja: igen, Mester, megyek és csinálom. Így is történt. 

Júniusban már hennatanfolyamon ültem. Küzdöttem, mint malac a jégen, mert rajztudás nélkül nem egyszerű megugrani az első akadályokat (az akkor 11 éves lányom, aki szintén velem volt a tanfolyamon, sokkal ügyesebben bánt a tölcsérrel...). De az első oktatóm azt mondta, még így is lehetek hennafestő, csak sokkal többet kell gyakorolnom, mint másnak.  Hát jó, akkor gyakorlok. Mindig, mindenre, mindenhol és állandóan hennáztam onnantól, de nem jött könnyen a sikerélmény.

Szerintem kb.senki nem hitte, hogy valaha ez lesz a fő tevékenységem. Néha talán még én is elbizonytalanodtam, de a stabil HIT, hogy az őrangyalom tudja, merre kell haladnom, vitt előre. 

Leszegett fejjel, süketen és vakon (hogy ne lássam, ne halljam az ellendrukkereket, mint az a bizonyos hegymászó béka) mentem előre. 

Magam sem tudom, hogy miért, de legbelül éreztem, hogy egy olyan új világba csöppentem, ami nem csak új lehetőséget kínál, de elindít engem is egy gigantikus belső változáson. És így lett! 

Az a csoda, amit a hennafestés ad, nem csak a vendégeim életét hangolja át, de felszínre hozta az én valódi énemet is. Előbújt végre az az Ildikó, aki korábban sosem mertem lenni, mert igyekeztem mindig mindenkinek megfelelni, és csak a hagyományos utakon járni.

Ez a fordulat hozta meg a bátorságomat, hogy merjek más lenni, merjek önmagam lenni. Szépen lassan elhittem, hogy bátran lehetek önmagam, és a világ nem áll meg a forgásában, ha kilépek az addigi szűk kereteimből. Sőt!!!!

A 2018-ban felrakott új szemüvegem egy egészen más világot mutat előttem. Azóta sorra jönnek a rendhagyó feladatok, ötletek. Folyamatosan tanulok, változok azóta is, egyre szélesedik a palettám, amivel nem csak a saját rezgésszintemet tudom emelni, de másoknak is adhatok az önmegvalósítás bátor energiájából.

Ja, a történet csattanója az, hogy 2018-ban 52 éves voltam.... 

Soha nincs későn semmi!!!! Neked is csak azt mondhatom: ne temesd el magad akkor sem, ha az első 50-60 évedet egy szűk, kényelmetlen dobozban élted!

Maradj velem, és mesélek még neked hasonló sztorikat! ;)

(A hennás életem rengeteg régebbi mozzanatát megtalálod a Varázslatos henna blogon. )